Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Az osztályozás dilemmái

2009.01.17

Kérdés: Hogyan hat az iskolai teljesítmény értékelése a tanuló személyiségére és a tanár-diák kapcsolatra

 

- a pedagógusok, szülők, de még a diákok egyöntetű véleménye szerint is szükség van az iskolai értékelésre, és a legtöbben még azt is természetesnek tartják, hogy ez az értékelés jegyekkel történjen. Bár van példa arra, hogy bizonyos évfolyamokban vagy iskolákban nem osztályoznak (pl. Rogers, Waldorf, Kincskereső), a legtöbben elkerülhetetlennek tartjuk a jegyeket. Pedig ennek valószínűleg a tradíció a legfőbb oka. Elképzelhető lenne, hogy a tanulási folyamatot és a bizonyítvánnyal történő teljesítményértékelést elválasztjuk egymástól. Gondoljunk csak a nyelvtanfolyamok és nyelvvizsgák gyakorlatára vagy a művészeti szakkörökre, ahol a megmérettetés az év végi kiállítás vagy a külső pályázatokon való részvétel során történik. Ezekből a példákból is sejthető, hogy a tanulás során adott visszajelzések, a feleltetés, a dolgozat, jeggyel való osztályozás közül a visszajelzés az oktatásnak az az eleme, ami feltétlenül szükséges ahhoz, hogy a tanulás hatékony legyen.

A kérdést mégsem az „osztályozzunk vagy sem” dilemmára szeretnénk kiélezni. Úgy gondoljuk, hogy az iskola tradíciói, a tanár és a diákok személyiségtényezői, tudása és elvárásai együttesen vezetnek egyik vagy másik értékelési módszerhez, és mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya. A kérdés, amit meg szeretnénk vizsgálni, nem az, hogy hogyan értékeljünk, hanem, hogy bármelyik módszert hogyan tudjuk úgy alkalmazni, hogy az a leghatékonyabb legyen. Ebben három szempont az irányadó:

 

  • Elsősorban az, mi szolgálja a diákok személyiségfejlődését, vagy minimális célként mi az, ami nem káros
  • Mi segíti elő a teljesítményt, optimális esetben a tanulás színvonalának a javulását
  • Adjon támpontot a következő iskolatípusba lépéshez

 

Az iskolai értékelés elmaradhatatlan funkciója, hogy a végső bizonyítvány kifejezze a tudás mértékét. Ez azt jelenti, ne érjen „többet” egy jó hírű iskola négyese, mint máshol egy ötös. A bizonyítvány a további iskoláztatáshoz információt nyújt, ezért a jegyeknek az iskolák közt összehasonlíthatóaknak kell lenniük.

 

Az osztályzatokkal való értékelés:

 

Az osztályozás az iskolai mindennapi gyakorlat része. Sarkítva azt mondhatnánk, hogy a gyereket az iskolából hazaérve, szinte köszönésként azzal a kérdéssel fogadja a család, hogy milyen jegyet kaptál. A szülőket érdeklik a jegyek, legalábbis addig, amíg nem adják fel a reményt, hogy a gyermekük képes jól teljesíteni. Ugyan nincsenek egzakt mérések, mégis mindenki tudja, hogy a fogadóórákon a szigorúan osztályozó tanárok ajtaja előtt kígyóznak a sorok.

A tanulói teljesítmény értékelésének vannak előnyei és hátrányai.

 

Előnyei:

  1. fokozza a teljesítményt
  2. folyamatos tanulást biztosít
  3. visszajelzés a tanulóknak
  4. visszajelzés a tanárnak
  5. az ismétlést szolgálja
  6. siker esetén növeli az önértékelést
  7. informálja a szülőket

 

Hátrányai:

  1. szorongást okoz
  2. fokozza a rivalizálást
  3. nem reális
  4. konfliktusforrás a tanár és a diákok között
  5. időigényes
  6. kudarc esetén csökkenti az önértékelést
  7. csökkenti a kreativitást

 

Fokozza a teljesítményt:

 

A vizsgálatok tanulsága szerint az értékelés minden esetben fokozza a teljesítményt az értékelés nélküli csoportokhoz képest. Ez összefügg azzal, hogy a viselkedés irányítása az iskolai gyakorlatban alapvetően külső. Büntetések és jutalmak „járnak” tanulmányi munkáért már az első naptól kezdve. Sajnos az oktatásban meglehetősen kicsi tere marad az intrinzik motivációnak.

 

Folyamatos tanulást biztosít:

 

A külső szabályozás eredményeként a jutalom vagy a büntetés (feleltetés, röpdolgozat) veszélye egyenletesebbé teszi a tanulást. Ha a diákok tudják, hogy csak bizonyos időszakonként van számonkérés, akkor a tanulás mennyisége egyenetlenné válik a  dolgozat előtt sokat tanulnak, a dolgozat utáni időszakban szinte semmit. Ezért a tanárok igyekeznek is a feleltetést és a dolgozatot úgy alakítani, hogy ne lehessen megúszni a nem készülést. A diákok a középiskolában a külső kényszer hatására tanulnak, tipikusan csak a következő napra készülnek. Az egyetemi tanulmányok kezdetén a szorgalmi időszakban nincs külső kényszer a tanulásra. Sok diák a vizsgaidőszakban szembesül azzal, hogy a nagy mennyiségű anyag megtanulásához nem elegendő számára a vizsgák közti idő. (DHEHEHOGYNHEHEEEM!:D)

Érdemes lenne már a középiskolában a nagyobb önállóságot igénylő tanulási formákkal előkészíteni a tanulókat az egyetemi követelményeknek való megfelelésre.

 

Visszajelzés a tanulóknak és a tanárnak:

 

A dolgozatokban, de akár a feleleteknél kiderülő hiányosságok, meg nem értett anyagrészek fontos információkkal szolgálhatnak arról, hogy a tanulók jó irányba haladnak-e a tanulás során. Sok tanulás módszertani hiba korrigálható lenne, ha ezeket az információkat felhasználnánk. A tömeges rossz teljesítmény azonban a tanár számára is jelezheti azt is, hogy a diákok számára nem megfelelő az a mód, ahogy szervezi vagy tanítja az anyagot, esetleg a számonkérés módszerével van baj.

 

Az ismétlést szolgálja:

 

Sokszor dilemma egy tanár számára, hogy mennyi időt fordítson az ismeretek ellenőrzésére. Ilyenkor érdemes azt is mérlegelni, hogy milyen formában szolgálja az ismeretek átismétlését a sz anyag számonkérése. Különösen nagy szerepet érdemes szánni a hibák visszajelzésének és azon hiányosságok pótlásának, amelyekre a következő anyagrész épül.

 

Siker esetén növeli az önértékelést:

 

Ez elsősorban akkor következik be, ha a tanuló a saját erőfeszítéseinek és képességeinek tulajdonítja a teljesítményt.

 

Informálja a szülőket:

 

Nagy szerepe lehet a tanulmányok szempontjából a szóbeli értékelésnek és a szülőkkel való személyes kapcsolattartásnak. Azonban, ha az értékelés csak a számszerű eredményekre korlátozódik, akkor a szülők még a tanulóknál is kevesebb támpontot kapnak a teljesítményproblémák kezelésére. A bizonyítvány a továbbtanuláshoz is fontos információkat szolgáltat. Ezért lenne többek között fontos, hogy az iskolák ne a saját követelményrendszerükhöz, hanem országos standardhoz mérjék a tanulók teljesítményét.

 

Szorongást okoz:

 

Ennek mértéke függ az egyén teljesítménymotivációjától, a szorongásra való hajlamtól, de a számonkérés különböző formái sem egyformán megterhelők mindenki számára. Az írásbeli vagy szóbeli felelés az extraverzió- introverzió személyiségdimenzió mentén különböző diákok számára eltérő nehézségi szintet jelent. Az extravertált tanulók általában jobban teljesítenek szóban, könnyebben használják fel a tanár visszajelzéseit, és kevésbé vált ki belőlük szorongást a társak előtt való szereplés. Az introvertált tanulók számára viszont az írásbeli felelet, dolgozatírás a kedvezőbb forma.

 

Fokozza a rivalizálást:

 

A tanulók egymással szembeni versengése elsősorban olyan feleltetési vagy osztályozási gyakorlat mellett fokozódik nem kívánt mértékűvé, ahol az erőforrásokért meg kell küzdeni. Az egész osztálynak feltett kérdések és a jelentkezés alapján való felelés tipikus példája ennek. Többen tudják a jó választ, sőt, a tanár akkor elégedett, ha sok a jelentkező, de csak egyvalaki mondhatja el azt, amit tud. Érdemes ilyenkor arra a mozzanatra különösen figyelmet fordítani, hogy a többi diák kifejezetten abban érdekelt, hogy a felelő ne tudja a jó választ, mert ilyenkor újabb esélyt kap mindenki a megszólalásra.

Az egymáshoz mért teljesítmény alapján megállapított szintje az osztályzatoknak szintén alapja a rivalizálásnak. Ha csak bizonyos számú ötöst vagyunk hajlandóak adni, és jó teljesítmény esetén följebb visszük a követelményszintet, akkor a jó jegy feltétele, hogy a többieknél jobbnak kell lenni.

Még inkább fokozott rivalizálás következik be olyankor, amikor csak a győztes kaphat jutalmat. Ilyenkor csak az kaphat ötöst, aki elsőként vagy legjobban oldja meg a feladatot. Ezek a helyzetek kifejezetten az egymással való versenyre épülnek.

 

Nem reális:

 

Nem csupán a közgondolkodás, hanem mérési eredmények alapján is elmondhatjuk, hogy az iskola által alkalmazott osztályzatok nem azonos értékűek. Nem csupán az alkalmazott mérce relativitása miatt nem pontosak az osztályzatok. Vizsgálatok alapján azt tapasztalták, hogy ugyanaz a tanár ugyanarra a teljesítményre is nagyon különböző értékelést adhat.

 

 

Konfliktusforrás tanár és diákok között:

 

Ez két okra vezethető vissza. A tanulót- jó esetben- érdekli az osztályzat, az önértékelésében szerepet játszik ez a teljesítményre adott visszajelzés, ezért „harcol” a jegyért. A gond ezzel a jegyek és az önértékelés viszonyában kétféleképpen jelentkezhet, egyrészt, hogy a diákot elsősorban a jobb jegy, és nem a jobb teljesítmény érdekli, a másik és tanári szempontból nehezebben kezelhető probléma a diák közömbössége az osztályzatokkal szemben, amit egyrészt a környezet érdektelensége, másrészt a tanult tehetetlenség érzése vált ki.

A konfliktus másik lehetséges forrása az értékelés körülményeinek és az osztályzatok igazságosságának a kérdése. Az értékeléssel kapcsolatos konfliktusok sokszor a hatalmi kérdések és az eljárási szabályok körül bontakoznak ki: joga van-e a tanárnak számon kérni, és mikor; lehet-e javítani; figyelembe lehet-e venni az osztályzatok átlagán kívül más szempontot is; fölfelé vagy lefelé kell-e kerekíteni a 3,5-öt; egyáltalán, az évközi jegyek-e a meghatározóak.

A kérdésekre adott válaszok, úgy gondoljuk, kevésbé fontosak, mint a világosan lefektetett követelmények és értékelési szempontok és a nyílt problémamegoldásra törekvő kommunikáció konfliktusok rendezésében. A vitákat csökkentheti az is, ha a tanári karon belül van egy viszonylag egységes elvárásrendszer.

 

Időigényes:

 

A feleltetés a tanórák többségében 15-20 percet vesznek el az órából. Nem véletlenül használjuk a köznapi kifejezést, ami a veszteségre utal. A tananyag ismétlése, a tanultak ellenőrzése és az értékelés fontos eleme a tanulási folyamatnak. Azt érdemes mérlegelni, hogy olyan formákat találjunk, amelyek nem csupán az anyag mechanikus ismétlését szolgálják, hanem minél több tanulót vonnak be aktívan ebbe az órai tevékenységbe, és a megértést szolgálják. A dolgozatok esetén külön érdemes odafigyelni, hogy a hibázásokat használjuk fel arra, hogy megkeressük a homályos pontokat, és orientáljuk a tanulókat a további tanulás módszereinek a megválasztásában.

 

Kudarc esetén csökkenti az önértékelést:

 

Ebből a szempontból lényeges, hogy van-e esély a teljesítmény javítására. Az év végi vizsga problémáját is érdemes ebből a szempontból mérlegelni. Egyre több iskolában tartanak év végi vizsgát vagy „kisérettségit”. Amennyiben az év végi jegyet ez a felelet döntően meghatározza, és nincs lehetőség a javításra, extrém módon megnőhet a diákok szorongása. Ha azonban ez csupán egy lehetőség arra, hogy az év közbeni rossz teljesítményt kijavítsuk, akkor a pozitív hatásai kerülhetnek előtérbe. A kudarc önértékelést romboló hatása a tanár visszajelzéseitől is függ.

 

Csökkenti a kreativitást:

 

Ez összefüggésbe hozható az értékelés szorongást növelő hatásával. Kísérleti bizonyítékok is vannak arra, hogy az eredeti ötletek megjelenését a szorongás és a kudarcélmény gátolja. A gimnázium 12. évfolyamára járó tanulóknak a kísérlet első szakaszában szorongást mérő tesztet, majd egy (konvergens) gondolkodási feladatot adtak. Egy hét múlva hamis visszajelzést adtak a diákoknak a teljesítményükről, majd kreativitástesztet kellett megoldaniuk. A magas szintű szorongás rontotta a kreatív teljesítményt, az alkatilag szorongóbb csoport éppúgy gyengébben teljesített, mint azok, akik a teljesítményükről hamis visszajelzés miatt éltek át kudarcérzést, és ez okozott náluk szorongást.