Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


3.-4.:Németh András – Boreczky Ágnes könyv 1.része

2009.12.06

A nevelés antropológiai alapjai

A nevelés olyan tipikusan emberi megnyilvánulás, mely egyetlen más élőlénynél sem tapasztalható, amely egy jellegzetes tevékenységforma az emberi társadalmakban, és minden korban nyomon követhető. Egy adott korban élő felnőttek a felnövekvő generáció tagjai számára, szervezett keretek között megvalósuló céltudatos segítségnyújtásának különböző formáit jelentették. A nevelés hozzájárul a harmonikus felnőtté váláshoz és a személyi autonómia kialakításához.

Megállapítható, hogy a nevelés hátterében mindig kimutatható valamilyen emberkép, azaz a nevelő jellegű fejlesztő tevékenység elméletét és gyakorlatát egy antropológiai szemlélet hatja át, ami meghatározza e személet irányát.

A nevelés lényegére vonatkozó kérdések elválaszthatatlan attól az antropológia jellegű kérdéstől, hogy Mi az ember?

Az antropológia fogalma:

- anthroposz = ember, logosz = tan, tudomány

- a tudományok egész sorozatával vizsgálja különböző nézőpontokból ugyanazt a kérdést

- biológiai antropológia, kultúrantropológia, szociálantropológia

- pedagógiai antropológia: azokat az emberre vonatkozó antropológiai eredményeket vizsgálja, melyek a nevelés jelenségeit pedagógiai szempontból értelmezhetővé teszik.

- filozófiai antropológia: az embert a maga mivoltában egészként vizsgálja.

A filozófiai antropológia főbb kérdésfeltevései:

- az egyik pólus az ember testi létezése, ami az élőlény sajátos jegyeivel rendelkezik, és az evolúció folyamatában a természet részeként jelenik meg

- a másik pólus a transzcendentalitás, melyben a szubjektivitás jelenik meg (Descartes)

- Platón: az ember szellemisége révén az ideák világához van rendelve

- kereszténység: az ember Isten szabad teremtői műve. Akarta, szabadság, szeretet.

- újkor: az emberi szubjektum iránti fokozódó érdeklődés.

- reformáció: „kopernikuszi fordulat”, mely megváltoztatta az ember és a világegyetem eddigi viszonyát. Az embernek nincs többé kitüntetett helye a kozmoszban, és önmaga felé kell fordulnia.

- empirizmus: a világ súlypontja az érzékileg tapasztalható dolgok tárgyi világa (Locke, Hume)

- materializmus: az ember létét az anyagiságból eredezteti (Voght, Moleschott)

- pozitivizmus: a tudományos megismerést a pozitív adatokra, tényekre alapozza (Comte, Spencer)

- Darwin származáselmélete: az élővilág fejlődésének egyes stádiumait a természetes kiválasztódás elvével magyarázza.

- Marx és Engels – dialektikus és történelmi materalizmus: dinamikusan értelmezett evolúciós tan

- modern élet- és létfilozófia, perszonalizmus: konkrét ember felé fordulás, öntapasztalás

A pedagógiai antropológiai megközelítés létjogosultsága:

- a ’60-as évektől jelenik meg egy új résztudomány az ún. pedagógiai antropológia (Jan Martin Langeveld)

- az ember lényegét abban látja, hogy nevelhető és nevelésre szorul, a nevelést nélkülöző gyermek nem ember, és csak nevelés által válhat azzá.

- az embert azért lehet és kell nevelni, mert fixált lény, és nyitott bármilyen változás irányába

- Max Scheler: az emberi viselkedés lényege, hogy nyitott a világ felé, míg az állatot a környezete köti. Az ember számára az emberré váláshoz elengedhetetlen az emberi-kulturális környezet befolyása, és ennek a normáinak az elsajátítása.

- Helmut Plessner: az ember az externikus helyzetével tűnik ki az élőlények közül, melyet abban lát, hogy az ember képes az önértékelésre. Az élete egy önmaga által végrehajtott feladat, és meg kell teremtenie a saját életlehetőségeit.

- Arnold Gehlen: az ember összehasonlítva az állattal egy „hiánylény”, hisz míg az állatokat meghatározza a különböző testi felépítésük (pikkely, bunda), addig az ember esetében ehhez képest biológiai hiányokkal rendelkezik, az ember az ösztöneit jóval szűkebb körben tudja használni, amit viszont az ellensúlyoz, hogy felegyenesedve tud járni és a kezeit sokmindenre tudja használni. A túlélési képessége vezette ki az embert a természeti környezetéből és tette lehetővé, hogy megteremtsen egy mesterséges környezetet, ami a kultúra. A tanulás folyamata csak külső segítséggel, a társadalmi intézmények (család, iskola) írott és íratlan normák (jogrend, szokások), ill. sajátos emberi képességek (nyelv, gondolkodás) útján lehet eredményes. Az embert már a túlélés szempontjai is arra késztetik, hogy belenevelődjön a kultúrába.

- Aldolf Portmann (zoológus): az ember a hozzá hasonló emlősállatokhoz képest 1 évvel előbb jön a világra, így fiziológiai értelemben „koraszülött”. Mivel az ember a születése pillanatában „nincs készen”, elengedhetetlen szüksége van a felnőtt segítségére, és meghatározott szociális kapcsolatra, így a társadalom a második anyaméh szerepét tölti be.

- Bertalanffy Lajos: az ember egyediségét abban látja, hogy létét szimbólumok uralják. A szimbólumok olyan szabadon választott jelek, melyek meghatározott tartalmat képviselnek, azokat tradíciók közvetítik, és ezeknek a használata megkülönböztetnek minket az állatoktól.

Diszkurzív szimbolizmus: felismerésszerű információk csoportja, melyek közül a legfontosabb a nyelv.

Experimentális szimbólum: közvetlen élményhez kapcsolódó, emocionális információk kommunikációja. (státusszimbólum)

- modern viselkedéskutatás: számos veleszületett, örökletes magatartásmódot mutatott ki.

- szociobiológiai irányzat: lényegi hasonlóság felfedezése az emberi és az állati viselkedés között. Az ember társas élete sok szempontból genetikailag meghatározott.

- „reprodukciós stratégia”: növeli az utód életben maradási esélyeit.

Társadalom, kultúra és nevelés

- az ember társas lény, akinek léte elképzelhetetlen a társadalmon kívül. Társadalmiságának két alapformája van: kommunikáció és kooperáció.

- kommunikáció: az emberek közötti érintkezés, mely a nyelv segítségével történik, de számos testnyelvi kód is létezik. A kommunikatív cselekvés interakciók folyamatában zajlik, ami legalább 2 résztvevő kölcsönös kommunikációs kapcsolatát jelenti.

- kooperáció: az emberek együttműködése valamely közös cél elérése érdekében, a fennmaradásuk miatt.

- a társadalom nem egyszerűen egyének összessége, hanem meghatározott szerkezettel és intézménnyel rendelkező, strukturált emberi kapcsolatrendszer.

A kultúra fogalma:

- latin eredetű szó – colere (művelni, ápolni, megőrizni): ebben az értelemben elsősorban az ember és a természet kapcsolatára utal

- az emberi kultúra elválaszthatatlan a szimbólumok használatától. Az így kialakult szabályrendszerek adják az egymástól eltérő kultúrák sajátosságait. Ezeket a szimbolikus rendszereket kulturális univerzáléknak nevezik.

- a kultúra tényei többletjelentőséggel telítődnek

- legfőbb képviselője: Clifford Geertz

Enkulturáció: a kultúrába történő bevezetés

- a kultúra továbbfejlesztéséhez szükséges, hogy legyenek továbbfejleszteni képes emberek.

- kultúra nélkül az emberi élet nem lehetséges, ezért az ember számára létfontosságú az a tanulási folyamat, melynek során mintegy „belenő” a kultúrába.

- az enkulturáció fogalmát M.H.Herskovits vezette be. Az enkulturáció az a legátfogóbb tanulási folyamat, amely minden ember számára, minden társadalomban elengedhetetlenül szükséges alap képességek elsajátítását jelenti, ami a társadalom által kialakított intézmények és tevékenységi formák segítségével és a nevelés útján valósul meg. Az enkulturáció, az a folyamat, melynek során az újszülött kultúrlénnyé válik, egy olyan élőlénnyé aki rendelkezik az emberi alapvető tulajdonságokkal, és amelynek eredményeként alkalmassá válik a kulturált életmód elsajátítására.

Szocializáció: a kompetens társadalmi lénnyé válás

A szocializáció fogalma:

- a szocializáció fogalmát Durkheim vezette be 1902-1903-ban a párizsi Sorbonne-on tartott „Nevelés, erkölcs és társadalom” című híres előadás-sorozatában, megfogalmazva azt a megállapítását, hogy a nevelés módszeres szocializációnak tekinthető.

- a különböző szocializációs elméletek annak megválaszolására törekszenek, hogy mit jelent a társadalmi lénnyé válás folyamata.

- a szubjektum oldaláról nézve a szocializáció nem értelmezhető egyoldalúan a környezet által determinált folyamatként, hanem a környezetével kialakított kölcsönhatási folyamatban a felnövekvő ember is aktív szerepet játszik és csak ennek megvalósulása által szerezheti meg a szükséges kompetenciákat.

- a társadalmi intézmények felől nézve a szocializációs elméletek arra keresik a választ, hogy az egyes intézmények milyen célokkal, funkciókkal rendelkeznek, és miként közvetítik a szükségesnek vélt értékeket

- a kultúra felől induló vizsgálatok azt vizsgálják, mi kapcsolja az embereket egy adott társadalomhoz, vagy annak valamely csoportjához és miként közvetítődnek a kulturális rendszer tartalmai az egyénhez.

Területek: szubjektum -) interakciók és tevékenységek-) intézményrendszer -) a társadalom egésze

Komponensek: tapasztalati minták, tudás, emocionális struktúrák, kognitív képességek -) szülő-gyermek kapcsolatok, iskolai oktatás, kortárs csoportok, barátok, rokonok -) gazdasági intézmények, tömegkommunikáció, egyházak -) gazdasági, szociális, politikai, kulturális struktúra

- elsődleges szocializáció az, melyben az ember gyerekkorában a társadalom tagjává válik

- másodlagos szocializációnak tekinthető minden későbbi szakasz, amely egy már szocializált személyt a társadalom világának valamely új metszetébe vezeti be. Ennek legfontosabb színtere az iskola.

- a szocializáció minden korban minden ember számára elengedhetetlen kulturális tartalmak elsajátítása

- szocializáció folyamatában a nyelvet szociális és erkölcsi normákkal való összefüggésben sajátítja el, megtanulja, hogy bizonyos helyzetekben milyen hangerőt kell használnia, és más-más stílusban kell beszélnie a felnőttekkel vagy barátokkal, egyszóval elsajátítja az adott társadalomra jellemző morális kódokat.

- szocializáció során megtanulja a kulturális tartalmakat és a társadalom morális rendjét.

 

Nevelés: társadalmi lénnyé alakítás

- a nevelés azon tudatos és tervszerű tevékenységek összefoglaló elnevezése, melyek során az emberek megkísérlik, hogy a másik ember személyiségfejlődésének alakulását befolyásolják, hogy ezáltal meghatározott értéktartalmakat közvetítsenek. A nevelés tehát a kultúrlénnyé válás folyamatának céltudatos és tervszerű elemeivel ragadható meg.

- az enkulturáció egy momentumaként értelmezhető    

- a nevelés a társadalom által kidolgozott válaszreakció összességeként értelmezhető

Individualizáció: egyedi lénnyé válás

- ez az önmagunkká válást jelenti

- az individualizáció során alakul ki az ítélőképesség, az önkontroll, a felelősségtudat és a kritikai képesség

 

Enkulturalizáció = kulturális alapképességek elsajátítása

Szocializáció = társadalmivá válás

Nevelés = társadalmivá tétel

Oktatás = ennek tervszerű tanítás-tanulás keretében zajló részfolyamatai

Individualizáció = egyedi lénnyé, önmagunkká válás

 

A nevelés értelmezése

- a nevelés az ember legalapvetőbb tevékenységei közé tartozik, olyan tevékenység amihez valamilyen formában mindenkinek köze van

- szakirodalom: a nevelés, mint egy fejlődő növény ápolása, mint egy üres viasztáblába valamilyen szöveg vésése, mint a gyermeki önfejlődés elősegítése, mint a helyes útra vezetés, mint segítségnyújtás az önálló életvezetéshez, mint valamire rávezetés. Ennek megfelelően a nevelés lehet gondozás, vezetés, kormányzás, önfejlődés, alkalmazkodás, segítségnyújtás.

- két értelmezési lehetőségre vezethetőek vissza a nevelésről alkotott képek:

- technicizmus: a nevelés valaminek az előállítására irányuló cselekvés. A nevelő olyan mesteremberhez hasonlítható, aki valamilyen cél felé törekedve, meghatározott eszközök és módszerek segítségével tevékenykedik. (olyan, mint a kézműves) Locke: Értekezés az emberi értelemről című munkájával egyeztethető össze, mely szerint nincsenek velünk született eszmék, minden ismeretünk a külső tapasztalatokból ered.

- naturalizmus: a gyerek természetes adottságai segítségével képes önmaga kiteljesítésére. A nevelés ebben az értelemben a gyermeki önfejlődés kedvező feltételeinek biztosítását jelenti. (olyan, mint egy kertész) Rousseau: Emil, iskolátlanítási koncepció

- 1927-ben Theodor Litt megpróbálta ezt az ellentétpárt összekapcsolni, de nem sikerült

A nevelés fogalma

- az 1. magyar nyelvű pedagógiai mű – Szilasy János: A nevelés tudománya (etimológiai jellegű elemzések)

- 1928: Imre Sándor – Neveléstan. Szerinte a nevelés az embernek az emberre irányuló alakító tevékenysége.

- a nevel, és a növel szó közös tőről származik, és a nyelvtörténeti kutatások bizonysága szerint a nevelés, növelés fogalma azonos lehet.

- „a nevelés a közösség életéből fakadó és arra ható, az egyén kifejlődését tudatosan elősegítő, huzamos ideig tartó szellemi tevékenység, mellyel a fejlettség magasabb fokán lévők céltudatosan és tervszerűen alakítják a kevésbé fejletteket, amíg az alakítást az önállóság ki nem zárja.” (Imre Sándor fogalma)

- „a nevelés a nagykorúaknak kiskorúakra való egyetemes és tervszerű ráhatása avégből, hogy a fiatal nemzedék majdan egyéni és nemzeti feladatainak egy erkölcsi cél mértéke szerint tudatossággal megfelelhessen.” (Fináczy Ernő fogalma)

- a fenti 2 fogalomra jellemző a normatív-leíró, és a világnézeti-előíró jelleg.

- „nevelés alatt azokat a cselekvéseket értjük, amelyek által az emberek megkísérlik más emberek lelki diszpozícióinak bonyolult rendszerét valamely tekintetben tartósan javítani, vagy az értékesnek ítélt összetevőket megtartani, ill. a rossznak ítélt diszpozíciók létrejöttét megakadályozni.” (Wolfgang Brezinka fogalma)

- felfogása szerint a tanulás olyan belső, pszichikai folyamat, amely tapasztalat szerint egy meghatározott élmény és magatartás érdekében új lelki diszpozíciók megszerzéséhez vagy a régiek megváltoztatásához vezet

- a tanulás azáltal különíthető el a neveléstől, hogy annak folyamata nem interperszonális, kizárólag pszichés jelenségként értelmezhető

A nevelés főbb tartalmi jegyei

Pedagógiai-nevelési helyzet:

1)      A tevékenység a nevelő és a növendéke között létrejövő célvezérelt (intencionális) interakció keretében zajlik, amely több részcélra oszlik. Az interakció résztvevőinek viszonyát egyenlőtlen helyzet jellemzi, ami eltérő tudás- és felelősségszintben nyilvánul meg. A nevelő az aktívabb, kérdéseivel ő irányítja a problémamegoldás folyamatát. Egy valamilyen oknál fogva fölényhelyzetben lévő személy használja fel tudását, hogy a segítségre szoruló szerepbe került növendékének segítsen. A helyzet sajátossága, hogy olyan módon kapcsolódott be a folyamatba, hogy lehetővé tette a másik fél részére az önálló tapasztalatszerzést és a problémamegoldást. A nevelés cél és nevelői tudatosság nélkül elképzelhetetlen.

2)      A folyamat során a részt vevő személyek tipikus szerepeket töltenek be (tanár, nevelő-tanuló, növendék). Ez a sajátos szerepviszonyulás mindig a nevelés intézményes keretétől függ.  A nevelő jellegű történés interakció folyamatában valósul meg.

3)      A célok megvalósítása nem a véletlenektől függ, hanem a célhoz vezető út a megtervezett lépések egymásutánjában, vagyis ún. pedagógiai helyzet megteremtésével valósul meg. Ennek jellemzője, hogy a folyamat egyes lépései megtervezett, metodikailag is átgondolt rendszert alkotnak. A nevelés során figyelembe veszik a növendék tanulási sajátosságait, és építenek annak öntevékenységére.

4)      Az intézményes nevelés mindig adott korszak társadalmi viszonyainak függvényében jelenik meg. A nevelés önmagában, a társadalmi környezetétől elválasztva nem létezik.

5)      A nevelő tevékenység célja az önálló problémamegoldó képesség kialakítása, amely meghatározott tartalmak, és meghatározott eszközök segítségével történő elsajátítása útján valósul meg.