Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


13.-14.:Lukács cikk - Piaccá lett felsőoktatás

2010.01.04

Lukács Péter: Piaccá lett felsőoktatás

 

Ø      A felsőfokú oktatásban résztvevők száma 10 év alatt megháromszorozódott Magyarországon. Megindult a felsőoktatás társadalmi funkcióinak és így az oktatóktól elvárt szereprendszerek változása is.

Már nem a tudomány felszentelt csarnoka

Ø      A tömegoktatás kialakuló egyeteme még hasonlít a rendszerváltás előtti szelektív jellegűre, de mindinkább nagyüzemi jelleget ölt.

Ø      Megváltozott a hallgatók összetétele (a létszámemelkedésen kívül. 2001/2002-es adatok: a felvettek 50%-a legalább 22 éves, 1/3-uk 25 éves vagy annál idősebb; csak 50%-uk tanul nappali képzésben, 1/3-uk esti-levelező, 12%-uk távoktatásban vesz részt; 4,5%-uk „akkreditált iskolai rendszerű felsőfokú szakképzésben vesz részt. → Hallgatók motivációja, felkészültsége más, mint az elitképzés idején.

Ø      Megváltozik a tanárok, vezetők szerepe is, a felsőoktatásba bekerülő új fogalmak által: minőségbiztosítás, hatékonyság, modulrendszer, átvilágítás, oktatásmarketing, költség-haszon elemzés (eddig csak a gazdaságban használatos fogalmak).

Kevesebb hallgatót, kevesebb diplomást?

Ø      Tímárék azt mondják, hogy az óriásira duzzadt felsőoktatás olyan tömegű „félértelmiségi” szakembert képez, és olyan szerkezetben, amire az országnak néhány éven belül semmi szüksége nem lesz. Ha a tömegesedést nem lehetett elkerülni, akkor most kell radikálisan leépíteni (a felesleges szakemberek képzésére fordított pénzt, ami így megmarad, a tanári bérek emelésére kell fordítani).

Ø      Tímár szerint a magyar felsőoktatás méreteit az OECD-országok mai struktúrájának megfelelő szintre kell visszaállítani. A felsőoktatás feladata, hogy biztosítsa a szükséges szakképzett munkaerőt.→ Nem érvényesíthető a gondolatmenet, mivel a felsőoktatás a fogyasztói (nyugaton is) igényekhez igazodik, nem a munaerőpiacéhoz.

Ø      P.H. Coombs ’68-ban elemezte a globális folyamatokat, Az oktatás világválsága c. könyvében ő írja le először, hogy az oktatás iránt megnövekedett kereslet (II. vh. óta), nem igazodik a gazdaság elvárásaihoz, sokszorosan felülmúlja a rendelkezésre álló állami forrásokat, az államok nem képesek ellenállni a növekvő keresletnek.

Ø      A felsőoktatás iránti megnövekedett kereslet egyik oka, hogy a fejlett országokban nőtt az életszínvonal, így megvan a megfelelő anyagi háttér a gyerekek taníttatására. A demokratikus országokban (ha az illetőnek van pénze és ideje) nincs ok arra, hogy bárki is megtiltsa, korlátozza a tanulási lehetőségeket.

Ø      Fejlettebb országokban a fiatalok 30-50 %-a vesz rész valamilyen felsőfokú képzésben, és a tendencia folytatódik. → Erre a jelenségre dolgozták ki a LLL fogalmát (nemcsak a fiatalok tömegei járnak felsőoktatásba, hanem a diplomás felnőttek is időről-időre visszamennek az iskolába).

Ø      A növekvő keresletet nem az államok gerjesztik, inkább igyekeznek visszafogni. A tanulni vágyó tömegek- ha állami eszközökkel igyekezték visszatartani- „privát” utat törtek maguknak (pl. Japánban a hallgatók 73%-a magánintézményekben tanul).

Ø      Nyugat-Európában szinte sehol sincs felvételi korlát, kivéve a kapacitásproblémákkal küzdő szakokon (orvosi, fogorvosi).

Ø      Magyarországon a rendszerváltásig diktatúra volt, ami erőteljesen szabályozta a felsőoktatásba való bekerülést, így itthon 10 év alatt történt az, ami nyugaton több évtizeden keresztül zajlott le.

Ø      Nem lenne ésszerű lebeszélni (netán tiltani) a fiatalokat a felsőoktatásról. → A Tímárék javasolta központi munkaerő-tervezés sehol nem vált be, a munkaerőpiac igényeit nem sikerül pontosan kiszámítani, illetve lehet, hogy külföldön helyezkednek el a diplomások (ott más lehet a helyzet).

Globalizálódó felsőoktatás

Ø      Magyarországon a felsőoktatás állami monopóliuma megszűnt (Tímárék nem említik sehol), 2001-ben a felvettek 48%-a önköltségesként tanul.

Ø      Tímárék munkaerő-prognózisokból kiinduló megközelítési módja csak akkor lenne helytálló, ha kizárólag az állam rendelkezne a felsőoktatással.→ Miért mondanánk meg a pénzt fizető diákoknak, hogy milyen szakon tanuljanak? Milyen alapon korlátoznánk a magánintézményeket abban, hogy alkalmazkodjanak a kereslethez?

Ø      Egyetemeink, főiskoláink évek óta a tömeges, globalizálódó felsőoktatás nemzetközi piacán működnek. Ezért káros, ha nem veszünk tudomást a piacosodás jelenségéről, ahogy a tömegessé válás ellenzői teszik.

Ø      A képzés áruvá válása Nyugat-Európában is még új jelenségnek számít (a legtöbb országban a felsőoktatás tandíjmentes volt). Az utóbbi években a globalizálódás (amerikanizálódás) következtében, a korábban Európában állami ügynek számító felsőoktatás fejlesztése egyre inkább az egyes intézményekre tevődik. Kialakult az intézmények közötti verseny (hallgatókért, oktatókért).

Ø      A felsőoktatás (a piaci közeghez alkalmazkodva) világszerte gyorsan indusztrializálódik. A nemzetközi verseny azt diktálja, hogy egyre olcsóbban, egyre jobb minőséget termeljenek a felsőoktatási nagyüzemek (megjelentek az olyan- akár több országban is intézményt fenntartó- felsőoktatási nagyvállalatok, amelyek profitorientáltan működnek).→ magasabb árért jobb minőség (?), alacsonyabbért rosszabb

Ø      Ha a magyar intézmények versenyképesek akarnak maradni (nem akarják elveszíteni hallgatóikat), kapcsolódniuk kell a nemzetközi felsőoktatási láncokhoz. Ez belső változtatásokat is igényel (oktatás szabványosítása, teljesítmények összemérhetősége, minőségbiztosítás).

Ø      Nem a tömegesedés és piacosodás, hanem árnyoldalai ellen kell védekezni. A lényeg, hogy a versenyben hogyan tudnak fennmaradni az intézmények, ill. hogyan lehet megerősíteni a szűk elitképző szektort.

Romlik a színvonal?

Ø      Tímárék szerint a tömegesedésnek köszönhetően a minőség egyre rosszabb. Ám a középiskola tömegessé válásakor ugyanez a probléma merült fel (nem vették figyelembe, hogy sok minden újat tudnak a diákok).

Ø      Irreális elvárás a tömeges képzést adó felsőoktatástól, hogy olyan tudást nyújtson, olyan diákjai legyenek, mint korábban az elitképzés idején.

Ø      Tímárék állításukat iskolások körében végezett (egy alkalommal felnőttek körében) olvasásmegértési vizsgálatra alapozzák, amivel semmiképpen sem azonosítható a felsőoktatás minősége. A felsőoktatással (diplomásokkal) szemben a társadalom sok igényt támaszt, mindezek teljesítéséről nehéz általánosítható véleményt mondani (pl. elvárt általános műveltség, szaktudás, magatartás, erkölcs, nyelvtudás, vezetői képesség).

Ø      Az oktatás minősége központi döntésekkel nehezen szabályozható. A fiatalok többsége egy bizonyos megtanulandó dolgot csak akkora mértékben sajátít el, amennyire a gazdaság, társadalom valóban megkívánja (a piac igényeinek megfelelően).

Ø      Néhány éve már nálunk is van akkreditáció, de azért ma még szinte kizárólag az állam mondja meg, mi a színvonalas, a minőségi a felsőoktatásban.

Ø      Mivel a felsőoktatás piacivá lett, ezért a piaci elemeket nem kirekeszteni kell, hanem okszerűen alkalmazni és csak jól megválasztott szférákban korlátozni, vagy tenni ellenük.

 

 

Emeljük-e az oktatók bérét?

Ø      Tímár és Polónyi tudományosan érvelnek amellett, hogy az oktatók bérét emelni kell. Azt azonban szem elől tévesztik, hogy a demokratikus piacgazdaságokban a bérarányok kérdése nem logikai vagy tudományos kérdés.

Ø      A kérdés az, hogyan alakíthatnak ki olyan struktúrákat, amelyben az oktatásban dolgozó csoportok békés keretek között, hatékonyan vívhatják meg bérharcukat (hatékonyság→ csoportok munkájának valóságos piaci értékének megfelelő bérezés).
Ez azt jelenti, hogy bizonyos intézmények, bizonyos oktatóinál nagy keresetnövekedés, másoknál alacsonyabb bér lenne (a tanárok munkájuk esetleges elvesztésének lehetőségétől tartva, inkább a tudományos érvelést választják, mint a hasonló struktúrák kiépítését).