Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


11.-12.: Forray R. Katalin

2010.01.04

Forray R. Katalin : A multikulturális/interkulturális nevelésről

 

Ø      Manapság egyre inkább értékelik a többnyelvűséget és a multikulturalizmust.

Ø      Nemzetiségek, népcsoportok érdeke és joga, hogy kultúrájukat átörökíthessék gyermekeik számára az iskolarendszer keretei között is.

Ø      Magyarországon is egyre inkább a kulturális sokféleség megőrzésének irányába mutat a nemzeti kisebbségek nyelvének, történetének, kultúrájának iskolai megismertetése, oktatása.

Ø      A kisebbségi oktatás fontos eleme a két- és többnyelvűség elterjesztése. Virtuális határok, szabadság megélése csak úgy lehetséges, hogy több nyelvben és kultúrában mozgunk otthonosan.

Ø      Nemzeti, etnikai kisebbségek gyermekei előnyösebb helyzetben vannak, mert legalább két kultúrában, nyelvben szocializálódnak. Rugalmasabbak más kultúrák elfogadásában, könnyebben alakítják ki a „többnyelvű habitust” (a nyelvhasználat szociális helyzeteknek megfelelő szabályozása).

Ø      Többség „haszna”: a nemzetiségek történetének/nyelvének megismerése által könnyebben adaptálódnak Európa nyelvi és kulturális sokszínűségéhez.

Ø      Kisebbségi csoportok tagjai számára is fontos, hogy megismerjék a szomszédos népcsoportok kulturális értékeit.

Ø      Személyiségformáló élmény: „milyen gazdag a világunk”, nyitottá tesz az eltérő kultúrák iránt.

Ø      Probléma az oktatás/pedagógia terén: Hogyan mutassuk be az iskolákban a kisebbségeink kultúráját? Időhiány miatt az egyetemes kultúra/történelem tanításának rovására menne, ha megvalósulna.

Ø      Mátrai Zsuzsa tanulmánya az USA társadalomtudományi nevelés hasonló gyakorlati problémájáról: „ethnic studies”, „black studies”, „women studies” térhódítása, dominanciája lehetetlenné tette a kronologikus történelemoktatást (negatív hatása megmutatkozott a tanulói tudásszintekben és a felsőoktatásra való felkészítésben).

Multikulturalizmus

Ø      Ez a paradigma/szemlélet arra próbál választ adni, hogy hogyan őrizhetik meg a kis népek önálló kulturális arculatukat, és hogyan segíthet ebben az iskola.

Ø      Magyarországon ezek a fogalmak (hibásan) elsősorban a hazai cigánysággal kerülnek azonosításra a pedagógusok körében.

Ø      A fogalom történeti-társadalmi hátterének vizsgálata alapján a következőket figyelhetjük meg:

§      Etnikumok, nemzetiségek „ébredését”, azonosságtudatuk erősödését világszerte.

§      Etnikai mozgalmakat, feszültségeket, az utóbbi időben etnikai eredetű háborúkat Európában.

§      A jelenség általános politizálódását.

§     Az utóbbi évtizedekben kialakult multikulturális helyzeteket Európában legfőképp vándorlások hozták létre.

Ø      A multikulturális oktatás eszméjének kibontakozása: migráció következtében a gazdag európai országok többetnikumú (multietnikus) területek lettek.→ pedagógiai reakció a helyzetre + kompromisszum az asszimilációs oktatáspolitikák és a kisebbségek között (etnikai kisebbségek kapnak „hatalmat” a nemzetállamok oktatási rendszerében).

Ø      Európai társadalmak multi-kulturalizmusának kezdete a gyarmatbirodalmak felbomlása. → gyarmattartó országok multietnikussá váltak.

Ø      Az Európán kívülről beköltözők milliói nem csak a gazdaságban, hanem az oktatásban is válságos helyzetet hoztak létre. (Nagy-Britanniában a kudarcok okát a szociális háttérben keresték→ ’60-as évektől egyéni/tanári kezdeményezések nyomán kialakult a multikulturális nevelés elmélete és gyakorlata.)

Ø      Németország, Svájc, Benelux államok stb. gazdasági fellendülése→ vendégmunkások megjelenése→ „bevándorlók” nem ideiglenesen dolgoznak, le akarnak telepedni→ arra való törekvések jelennek meg, hogy gyerekeik úgy illeszkedjenek be, hogy megőrzik nyelvüket, vallásukat, szokásaikat (multikulturalizmus→oktatás).

Ø      A multikulturális nevelési koncepciók fejlődésének ’80-as évek elejéig tartó első szakasza: a kultúrák egyenértékűségének elismerése, a sokféleség elfogadása.

Ø      A „cultural plurality” az interkulturális nevelés „első nemzedéke”. Alapkoncepció: a kulturális sokféleség felismerése és a kultúrák egyenlősége (oktatáspolitikában, pedagógiai gyakorlatban való értelmezése). → Ez a pedagógia eredetileg minden eltérő kulturális háttérrel rendelkező gyereket érintett, később csak a bevándorlókra szorítkozott.

Ø      Bírálták a koncepciót abból a szempontból, hogy a kisebbség gondjaira való túlzott összpontosítás következtében úgy tűnik, mintha a kisebbség lenne a társadalom valódi problémája, nem pedig az intézmények merevsége→ válasz a bírálatra: antirasszista nevelési koncepció.

Ø      Nyugat-európai országokban multi- és interkulturális nevelési koncepciók összekapcsolódtak a nagyobb esélyegyenlőség megteremtését szorgalmazó oktatáspolitikákkal.

Ø      ’70-es évektől erősödnek az állampolgári és emberi jogi csoportok→ bevándorlókkal szembeni diszkriminációért az egynyelvű és egy kultúrájú oktatási rendszert is felelőssé tették.

Ø      Felismerés: az egyenlőtlenség és a diszkrimináció, az emberi és állampolgári jogok megsértése társadalomellenes, mivel akadályozza a szociális kohéziót.

Ø      Az elmúlt évtizedekben megnőtt a tudomány jelentősége a nemzeti oktatásügyekben (tudomány és technika fejlődése→ oktatás során nagyobb mértékben képessé kell tenni a tanulókat a magas szintű tudományos ill. technikai műveltség elsajátítására).

Ø      Azok a nemzetek (oktatási rendszerek) a leghatékonyabbak, amelyek a legrugalmasabban képesek alkalmazkodni, és legsikeresebbek a kulturális és nyelvi különbségek csökkentésében.

Ø      Két társadalmi jelenségre kellett választ találni:

1.      Regionalizmus (partikularizmus): különböző társadalmi-területi egységek (régiók) önálló kultúrával rendelkeznek. Hangsúlyos elemei az emberi jogok→ mindenkinek joga van öröklött kultúrájának megéléséhez, továbbviteléhez, társadalmi esélyeinek egyenlősítéséhez. (az asszimilációs oktatáspolitika pedagógiai nyomásgyakorlása a különbségek megszüntetésére, a nemzetállam kultúrájának egyeduralmára törekszik).

2.      Globalizáció (univerzalizmus): az emberiség közös problémáira koncentrál. Az egyediségek ellenére az emberiség egységes, a közös problémák megoldására össze kell fogni.

Ø      Nem jelenik meg a kétféle megközelítés élesen elválasztva az oktatáspolitikában és a pedagógiai gyakorlatban (a mérleg azonban billenhet egyik-másik irányba). → pl. a nyelvtanulás kérdése (saját kisebbségi nyelv gyakorlása az iskolában vs. idegen nyelv tanulása); népének története vs. számítógépes tudás.

Ø      Fontos különbség a kétféle szélsőség között, hogy a regionalista szélsőségeknek a társadalomra gyakorolt hatásairól nem tudunk, míg az asszimilációs politikák hátrányainak könyvtárnyi szakirodalma van.

Ø      Korábban az EU intézményei nem avatkoztak be a nemzetállamok oktatásügyeibe. → A Maastrichti Szerződés 126. cikkelye kimondja, hogy a tagállamoknak együtt kell működniük az interkulturális oktatás támogatásában (a nyelvi sokféleség iskolai megőrzésében).

§         SOKRATES program (’95): oktatás minőségének javítása, európai dimenzió kialakítása az oktatásban, az „Európa-polgárság” szellemének erősítése.

§         COMENIUS program: közoktatásra irányul, interkulturális nevelés és oktatás szorgalmazása (2. akció).

Interkulturális nevelés

Ø      Az interkulturalizmus fogalmát a szakirodalom akkor használja, amikor a dinamikáról van szó, kultúrák egymásra hatásáról, nevelésről, szocializációról.

Ø      A multikulturalizmus fogalmát a társadalom adott állapotára alkalmazzák, a társadalomban többféle kultúra együttélésére. A multietnikus fogalomnál azért tágabb értelmű, mert a kultúra fogalmába nemcsak az etnikai kultúrák tartoznak bele (pl. szegények, fiatalok szubkultúrái).

Ø      Az interkulturális nevelés jelentései:

§         Különböző célcsoportokra irányuló oktatási programok (pl. nyelvi, kulturális kisebbségek, bevándorlók stb.);

§         Nemzetközi oktatási programokba való bekapcsolódás;

§         Kisebb közösségek, népcsoportok kapcsolódása nyelvnemzetükhöz, volt hazájukhoz;

§         Általános szemléletmód, tantervi elem, amely része a nemzeti kurrikulumoknak (célcsoport: minden diák, aki az adott tanterv szerint tanul).

Ø      Interkulturális programok megkülönböztetése a kezdeményező intézményi szintek szerint:

§         Lehet nemzeti tantervek része (minisztériumok, oktatási hatóságok kezdeményezése→ egyeztetés, végrehajtás). Magyarországon a NAT egyes kisebbség kultúráját az osztály vagy iskola minden diákja számára megismerhetővé kívánja tenni.

§         Lehet helyi kezdeményezés, amely egy-egy ország/régió társadalmi szükségleteinek kielégítését tűzi ki célul.

Ø      Oktatáspolitikai szempontból az interkulturális nevelés közös neve sok célnak és az elérésükre szolgáló módszereknek. A programok ebből a szempontból is csoportosíthatók:

§         Meghatározott célcsoportok kulturális/nyelvi sokféleségének megőrzése (pl. nemzetiségi iskolák, programok).

§         Integráció az oktatási rendszerbe (pl. a befogadó ország nyelvének oktatása).

§         Nyelvi és kulturális csoportok közötti megértés erősítése (rasszizmus elleni harc, kialakulásának megelőzése).

Ø      ’90-es évektől a nemzetközi és nemzeti oktatásügyi dokumentumokban egyre gyakrabban figyelmeztették az iskolákat, hogy legyenek tekintettel a növekvő nyelvi és kulturális sokféleségre→ ennek ellenére az erre irányuló kísérletek pont ott buktak el, ahol a kisebbségek éltek (tanári válasz: nem akarják a diákjaikkal érzékeltetni, hogy ők „mások”, ezzel diszkriminálni őket).

Ø      Gyakorlati lépések az oktatási rendszer egy-egy elemére irányulnak, egy-egy iskolában valósulnak meg ilyen programok. Nem történt mély változás a XIX. sz.-ban kialakult, az asszimilációt előnyben részesítő, oktatáspolitikákban, pedagógiában.

Az interkulturális nevelésre irányuló kutatások fő területei:

1.      Történeti szempontú vizsgálat: hogyan jelenik meg az oktatásban a nyelvi-kulturális sokféleség (Európában egyre nagyobb teret hódít a többnyelvű oktatás, egyre több joguk van a kisebbségeknek).

2.      Oktatáspolitikai kutatások: EU javasolja a sokféleség elismerését, amivel a tagállamok egyetértenek, ám azt mondják (a gyakorlatba való átültetéssel kapcsolatban), hogy pénz- és időhiány miatt nem tudják megvalósítani. Tapasztalható egyfajta „nemzeti visszafordulás” is (pl. Franciaország ’94-es oktatási reformja a francia nyelv primátusát hangsúlyozza).

3.      Pedagógiai kutatás: a politikaformálás és a pedagógiai gyakorlat kölcsönhatásait vizsgálja.
Visszacsatolásos modell: ideális kapcsolt, ahol a tanárok és a szülők a kezdeményezők. Elégedetlenségükre válaszolna az oktatáspolitika. (Ritkán valósul meg.)
Lépcsőzetes modell: a pedagógiai kutatás eredményei elérik a politikai döntéshozókat, akik deklarálják a többnyelvűség és a kulturális sokféleség elismerését. Elindítanak néhány kísérletet, de kimondják, hogy a célok távoliak, bizonyos feltételek mellett lehet azt a gyakorlatban megvalósítani.

Ø      Nyugat- európai társadalmakban főként a közös európai identitás kialakításával próbálkoznak. Hangsúlyozzák, hogy a nemzeti oktatásügyeket úgy kell átformálni, hogy alkalmasak legyenek a két- vagy többnyelvű oktatásra.

Ø      Az interkulturális pedagógiai programok fő céljai közé tartozik a kisebbségi tanulók tanulmányi sikerességének és önbecsülésének növelése (módszerek, tankönyvek, taneszközök) a társadalmi érvényesülés érdekében. Súlyt helyeznek a szociális kapcsolatokra a társadalom különböző helyzetű tagjai/csoportjai között, a csoportközi viszonyok javítására.

Ø      Az interkulturális nevelés lényege, hogy meg kell tanítani/tanulni, hogyan éljünk és működjünk együtt többféle kultúra hordozóival. → központi fogalom a kommunikációs készség.

A kommunikációs készségek

Ø      Kommunikatív kompetencia: szociális összefüggésekhez való sikeres alkalmazkodás. (Gyerekek megtanulják értelmezni a metakommunikációt, és alkalmazni azt, iskoláskorban a beszédbeli szociokulturális szabályokat is elsajátítják.)

Ø      Egyazon kultúrán belüli (intrakulturális) és a kultúrák közötti (interkulturális) kommunikáció alig különbözik egymástól nyelvfilozófiai szempontból. Lényege, hogy a partnerek megértsék egymást.

Ø      Az interkulturális kommunikáció egynyelvű (kultúrájú) helyzetekben nem jellemző sajátosságai:

§         Bizonyos metakommunikatív készségek, nyelvi formák, hogy megbizonyosodjunk, megértett-e a partner;

§         A nyelvbotlások, nyelvi hibák elfogadása;

§         Készség az ismétlésre;

§         Készség alternatív formulák és viselkedésmódok választására;

§         Nem szóbeli interakciós stratégiák használata;

§         Az értelmezésből eredő konfliktusok elkerülésének készsége;

§         Az ismeretlen világképek, életfelfogások elfogadása (eltérő szerepfelfogás iránti tolerancia).

Ø      A többnemzetiségű társadalmakban az intézményes oktatás fő feladata, hogy a gyerekek elsajátíthassák a sikeres kommunikációhoz szükséges készségeket. Kerülni kell a diszkriminációt és az asszimilációs kényszert.

Fejlesztendő készségek:

§         Metakommunikatív készségek a félreértések elkerülésére, tisztázására;

§         Segítség a kommunikációban;

§         A szokatlan viselkedés elfogadása a nyelv és a nem szóbeli kifejezésmódok és szociális szabályok területén;

§         A kommunikációval kapcsolatos eltérő koncepciók ismerete és elfogadása.

Az interkulturális pedagógia két legismertebb módszere:

1.      „Oral history”: „szóbeli történelem” gyűjtése és közös elemzése a tanulókkal. → gyerekek feladata, hogy interjúkat készítsenek más nemzetiségű tanulókkal/szüleikkel saját kultúrájuk történelméről.

2.      Szabályjátékok: cél egy közös üzlet lebonyolítása 2 eltérő tulajdonságokkal rendelkező kultúra között. Két csoportba sorolják a gyerekeket (alfa, béta), ami két különböző kultúrát jelképez, miután megismerték sajátjukat, azután kell a másikkal kapcsolatot teremteniük.

A különbözőségre nevelés

Ø      Bírálatok az interkulturális neveléssel kapcsolatban: nem látszik átütő eredménye annak, hogy jelentős mértékben járult volna hozzá a célcsoportok (rossz szociokulturális helyzetű kisebbségek) iskolai eredményességéhez, a társadalom befogadókészségének fokozásához.

Ø      A probléma ott lehet, hogy az eredménymutatók nehezen fordíthatók le az iskolai előrehaladás mutatóira és a személyiségfejlődés eredményeire, illetve az elmélet és a gyakorlat még mindig nem találta meg az együttműködés megfelelő módjait.

Ø      Az oktatás szempontjából az asszimilációs oktatáspolitika eredményes lehet a többség számára, a társadalmi együttélés szempontjából semmilyen előnnyel nem kecsegtet.

Ø      Az etnikai szempont túlzott mértékű előtérbe helyezése (ahogy az asszimilációs politika is) feszültségekhez vezethet, mivel az etnikai dimenziót a gazdasági és politikai szempontokon kívül és fölött állónak mutatja. (pl. hazai cigányság körül kialakult viták)

Ø      A pedagógia feladata, hogy erősítse a minél összetettebb identitás kialakulását, és azt a felfogást erősítse, hogy a különbözőség természetes dolog.

Ø      Tudatossá kell tenni, hogy minden társadalom összetett, az emberek pedig egyszerre kötődhetnek az identitás, az azonosságtudat vállalásával többféle szociális dimenzióhoz.

Ø      Az „európaiság” ennek a sokféleségnek a tudatossá válását, értékének elismerését jelenti.