Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A mozijegy törvénye 3 pontban:

  1. A mozijegyek a pénztárban úgy vannak kiszámolva, hogy a sorban előtted állónak még éppen jut.
  2. Ha már minden jegy elkelt, a jegyüzéreknél akad még néhány.

       Bővítés: 10-15-szörös áron.

       Kiegészítés: És a jegyszedőnél kiderül, hogy a tegnapi előadásra.

  1. A következő előadásra meg se próbálj jegyet venni, mert akkor már más filmet játszik a mozi!

 

Emlékezészavar:

Egy film címére három dolog miatt emlékezhetsz: hallottad valakitől, olvastad valahol, vagy már láttad a filmet. A harmadik esetre mindig csak akkor döbbensz rá, amikor már bent ülsz a moziban.

Folyománya: Természetesen a film már első alkalommal is pocsék volt.

 

A szinkronizálás értelmetlenségi szabálya:

Ha a film szinkronizált...

  • a melletted ülő pattogatott kukoricát vett az előadás előtt, így aztán egész idő alatt a füledben csámcsogott és zörgeti a papírt.
  • a előtted ülő harsány röhögésétől csak minden harmadik poént érted.
  • nyelvtanulás céljából direkt olyan filmet akartál megnézni, amit eredeti szöveggel vetítenek.

 

Az alkoholisták menedékháza:

Az olcsóbb mozik egyes előadásaik időnként olyanok, mintha a detoxikáló kihelyezett részlegei lennének.

Kiegészítése: És az ébren lévők közül a legrészegebb mindig melletted ül.

 

Célszerűsítési tanács fiúknak:

Ha lánnyal akarsz moziba menni, lehetőleg ne két különböző sorba vedd a jegyet.

Folyománya: Ha a sor stimmel és az ülések is egymás mellé szólnak, akkor úgyis kiderül, hogy

  • az egyik az erkélyre, a másik a zsöllyére szól;
  • az egyik a hat, a másik a nyolc órás előadásra érvényes;
  • a barátnőd nem tud eljönni.

 

Idegtépés:

A legizgalmasabb résznél

  • az előtted ülő feláll, kibotorkál WC-re.
  • elszakad a film.
  • tűz üt ki a moziban.

 

Döbbenet-törvény:

A feliratos filmeknél az előtted lévő üres székbe az utolsó pillanatban megérkezik az a srác, akit már délelőtt is megnézett mindenki a buszon, mert le kellett hajtania a fejét, hogy beférjen.

 

Ezt aztán nézheted:

Ha a moziban semmi sem akadályoz a film megnézésében... akkor a világ legunalmasabb filmjére váltottál jegyet.

 

A tilalomfák elillanásának törvénye:

Mire sikerül elsajátítanod a módszert, hol és miként lehet besurranni a korhatárral jelzett filmre, addigra kinősz a korhatár tiltásából.