Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A pedagógus szerepe a nevelésben

2009.01.12

A tanár:

- a jó tanárok emlékét az emberek egy életen át magukkal viszik

- a jó pedagógusok mindig egész személyiségükkel, nem pedig valamiféle magukra erőltetett szerep segítségével vesznek részt az adott helyzet megoldásában

- a diákok különféle csoportjai más és más bánásmódot igényelnek

- a pedagógus munkáját egyre inkább bürokratikus, jogi eszközökkel igyekeznek szabályozni, miközben a velük szemben támasztott elvárások, és a felelősségvállalás egyre nagyobb. A valóságban viszont a tanár-diák viszony már egy határon túl nem szabályozható jogi eszközökkel. A jogszabályok csak általános esetekre vonatkoznak, de a végső döntés mindig a személyre vár. A gyerekek iskolán belüli tevékenységébe szólhat bele, és nem szankcionálhatja, ha egy erősebb gyerek az utcán megveri a gyengébbet..

A tanári hatalom:

- vezetői-hatalmi pozíciót tölt be az iskolában

- a családhoz képest döntő különbség, hogy az iskola, ill. a pedagógus formálisan az intézmény képviselője a diákkal szemben

- az iskola az intézményi és az ifjúsági kultúra együttélésének és ütközésének a terepe

- a hatalmi helyzet a befolyásolási lehetőségek egyenlőtlenségét jelenti, ahol a szereplők küzdenek az arányok megváltoztatásáért

- a tanárnak bonyolult stratégiát kell követnie, hogy megőrizze befolyásának informális bázisát. Az erődemonstrációk önmagukban ritkán hoznak létre stabil helyzeteket. Diplomáciai érzékre, kompromisszumkészségre és gyors reagálóképességre is szükség van a helyzet stabilizálásához.

- a diákok hatalomért vívott küzdelme a felnőttekkel szemben egy határon belül nem az antiszocialitás jellemzője, hanem a felnevelkedés teljességgel normális tartozéka. A fejlődést nem segíti, ha ezt a hatalmi vetélkedést kíméletlen eszközökkel elfojtják, de az sem, ha a diákok nem ütköznek megfogható akadályba hatalmi törekvéseikben. A konfliktuskerülés nem a békét és a zavartalan működést segíti elő, hanem azt, hogy a feszültségek a felszín alatt maradnak (szőnyeg alá söprés). Mindez azt eredményezi, hogy a fiatalok nem tanulják meg, hogyan tudnak céljaikért megfelelő eszközökkel küzdeni, és milyen módon lehet szabad, és hatékony a hatalom képviselőivel való szembeszállás.

Dornai a hatalomgyakorlás 3 fő jellemzőjét emeli ki (2001):

1)      A vertikális távolság forrásai: Alá-fölérendeltséget jelent. A fölérendeltség a családi hatalommal szemben alapvetően törvényadta hatalom (legitim). A tanár aligha képes a munkáját elvégezni, ha a fölérendeltségnek nincsenek jól megalapozott forrásai. Szerinte azok, akik elsősorban a pozíciójukból eredő hatalmat hangsúlyozták, kevésbé érezték magukat sikeresnek, és ennek folytán egyre a formális pozíciójukra igyekeztek támaszkodni.

2)      A vertikális hatalom mértéke: A pedagógus és a gyerek közötti pozíciókülönbség nagysága a hatalom jellegzetessége, de jó esetben bizonyos határok között rugalmas és változtatható.

3)      Felelősségvállalás: Arra vonatkozik e szempont, hogy melyek azok a célok, értékek, melyeket a tanár képvisel. Szükség van rá, hogy a fölény ne legyen öncélú, és a hatalmi pozíciót az egész közösség érdekében gyakorolja.

Trencsényi:

- ha a tanár és a diák közötti távolság mértéke változik, változtatható a tevékenység a tanár személyisége és az adott helyzet más paramétereinek függvényében.

- formális/elvi ill. funkcionális/szakértői szempontból mindig asszimetria van a tanár és a diákja között. Az asszimetria nélkül értelmezhetetlen a pedagógus felelőssége, életkori előnye, nagyobb tapasztalata. Mindezek kapcsán sem a formális, sem a funkcionális asszimetriát nem lehet kiiktatni a tanár munkájából.

- a tanár hatalmi-aszimmetrikus helyzetével kapcsolatban kétféle aggály merül fel. Az egyik, hogy ez a helyzet elkerülhetetlenné teszi, hogy a tanulók bizonyos fokig kiszolgáltatottak legyenek. A másik azzal kapcsolatos, hogy a gyerekévek alárendelt pozíciója miatt a gyerek alattvaló magatartást rögzít.

(A pszichoanalízis és Jung vélekedik úgy, hogy a gyerek függő helyzete a felnevelkedés első éveiben megakadályozza, hogy szert tegyen az autonóm felnőttséghez szükséges készségekre. Ezzel szemben Adler, Hermann Alice és Bálint Alice arra az álláspontra helyezkednek, hogy a gyerekkori függőség részben a gyerek esendő voltának elkerülhetetlen következménye, amely alkalmat teremt a nevelésre.)

- Trencsényi felhívja arra a figyelmet, hogy a tevékenységek szintjén a szimmetria és a távolság is mozgatható. Az iskolai helyzetekben a tanár is csinálhatja ugyanazt, mint a diákok (közös teremdíszítés). Azt tanácsolja, hogy váltogassák az egyenrangú és az általuk dominált helyzeteket a diákokkal való bánásmódban.

- a nagykamaszok esetében jóval nehezebb az egyensúlyt megőrizni, mint a tanító néniért rajongó kisiskolásokban.

- a pedagógus lehetséges magatartásai:

- A tanár hangsúlyozza a kívülállását. Maga szabja meg a rendszabályokat és a hozzájuk való viszonyt.

- A közösség elfogadott vezetője. Ő a karizmatikus egyéniség.

- Társ, egy közös tevékenység részese.

- empirikus kutatásainak eredménye szerint gyakran szélsőséges típusok figyelhetőek meg a szerepvállalás tekintetében. „Elvontan lágy és kemény” pedagógus-magatartást különböztet meg. A tanárok egy része azonosul a tradicionális előadói szereppel, míg mások az újszerű jegyeket helyezik előtérbe.

Lewis és Lovegrove (1987) vizsgálata:

- a diákok véleményét dolgozták fel a tanári magatartásra vonatkozóan.

- eredményeik szerint a diákok azt várják el, hogy a tanár egyedül vállalja a felelősséget az osztály rendjének fenntartásáért, melybe ne vonjon bele más tanárokat vagy szülőket. Igénylik, hogy a szabályokat a diákok részvételével alakítsák ki. A szankciókat figyelmeztetés előzze meg és csak arra vonatkozzon, aki elkövette.

- Dornai: a tanári pálya egyre inkább stresszel terhelt foglalkozás.

- a tanárok egy része nem tud megbirkózni az iskolai konfliktusokkal, ezáltal hatalomvesztést él át. A hatalomvesztésnél a tanárok valamilyen kontroll megszerzésére törekszenek, íg a fiatal tanárok haveri kapcsolatot alakítanak ki diákjaikkal.

A tanári attitűd és szerep:

Trencsényi felosztása:

            - nevelői, személyiségformáló

            - tanári-szakemberi

            - köztisztviselő funkció

Adelson:

- sámántípusú pedagógus (ez a szakembertípus Trenyónál): ők narcisztikus személyiségek, akiket az energia, az elkötelezettség jellemez, elmerülnek saját énjükben és munkájukban. Képesek magukkal ragadni diákjaikat, de előfordul, hogy a diákok állandóan legyőzöttnek érzik magukat a tanárral szemben.

- lelkésztípusú (ez a köztisztviselő Trenyónál): a tanár egy tiszteletre méltó szervezet képviselőjének érzi magát, annak nevében beszél. Küldetéstudata van, és egy hierarchia részének érzi magát. Azzal a veszéllyel jár, hogy a tagok vesztenek saját személyiségükből.

- misztikus gyógyító (ez a személyiségformáló Trenyónál): terapeuta, aki a diákok saját személyiségük megváltoztatására próbálja ösztökélni. Ez a tanár vonzza magához a peremhelyzetben lévő diákokat.

- a pedagógusoknak bizonyos fokig mind a három típus sajátosságaival kell rendelkezniük. A tanár szerepazonosulása attól is függ, hogy milyen tárgyat tanít.

- ma a tanári munkát egyre inkább „segítőfoglalkozásként” tartják számon, és elvárják tőle a gyógyító-terapeuta szerepét.

Bagdy (1994):

A pedagógusok pályaválasztásánál 4 motívumcsoport bizonyult a legáltalánosabbnak:

            - altruisztikus, emberbaráti

            - példaképhatás, egy szeretett tanár nyomán

            - egyedi motívumok (pld: érdekes, nem unalmas)

            - érdek- és kényszerítő motívumok

- a pedagógus egész személyiségével hat

- az affektív, emocionális nevelés semmiképpen sem önálló folyamat, és nem csak verbális úton történhet,

- minden tevékenység, amit a tanár a diákokkal végez, valamilyen értelemben értékhordozó

- a normaközvetítés, modellkövetéses kísérletek tanúsága, hogy a kisiskolások közösségeiben nem önálló értékek jelennek meg, hanem azok, amelyeket a felnőtteknél láttak. A prepubertás után kialakul a viszonylag független csoportszellem, de ekkor is nyomon követhető a korábban megismert értékek hatása.

Értékelés:

- a tanári munka legfontosabb aspektusa a tanulók munkájának értékelése. Ehhez a pedagógusnak szakmai, pszichológiai, és emberismeretekkel is kell rendelkeznie.

- azoknak a pedagógusoknak, akiknek érzéke és elhivatottsága van a tanításhoz, gyakran reális képük alakul ki a gyerekről anélkül, hogy pszichológiai szaknyelven meg tudnák fogalmazni benyomásaikat.

- a tanári megítélés veszélye a „skatulyázás”. A tanárnak arra kell törekednie, hogy a saját skatulyái nyitva maradjanak.

- Pygmalion-effektus: önbeteljesítő jóslat.

- a kedvelt tanár tárgyát szívesebben tanulják a gyerekek