Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csoportkommunikáció, a társadalmi kommunikáció

2009.05.30

Csoportkommunikáció: közösen végrehajtott munka vagy cselekvés, aminek az eredménye valamilye csoportkohézió

3 kommunikációs szint

- nézet, vélemények, magatartások közlésére vonatkozik.

 

Társadalmi kommunikáció:

 

h    Minden kommunikációban lényeges szerepe van a szituációnak, a kommunikáló felek viszonyának, a közlés egész kontextusának.

h    A szituáció, a viszony és a kontextus minden lényeges tulajdonságaa társadalmi termék, a szocializációban alakult ki.

h    az emberi magatartás társadalmi előírásokat követ ezek a normák.

h    A norma, amely az emberek nagyobb csoportjaira nézve közös, a személyiségben, mint kép él

h    A norma lényege, hogy betartására a személyiséget meghatározott szankciók elkerülésének vágya motiválja

h    Ezek törvények, szabályok, illemszabályok, a hagyomány és a szokás normái

h    A normák azonossága teszi lehetővé, hogy a normát az emberek egymástól elvárják, és tudatában vannak annak, hogy ez az elvárás velük szemben is hat

h    Egy személyiség több csoportba is tartozhat a normák tekintetében

h    A normatív elképzelés jó áttekintést ad a társadalmi rendről

h    A norma érvényességét egy szituáció és egy viszonylat aktivizálja

h    A szerep általánosságban egy viszonyformában vagy interakcióban az egyik személyre érvényes normák összessége.

h    . Egy ember többféle státusz birtokosa is lehet attól függően, hogy a társadalmi strukturáltság milyen rendszereiben vesz részt. E rendszerek összessége képezi a társadalmi kommunikáció legáltalánosabb kontextusát.

A taxonómia szempontjából a szerepek lehetnek:

·         pervazív  szerep (életkor, nem) – Hartly-Hartly

·         családi szerep (szülő, anya, testvér, gyerek)

·         organizációs vagy foglalkozási szerep (pap, orvos)

·         szituációs vagy „passzazsér” szerep

·         privátszféra vagy kulturális szerep (a szerepekben interakciós partnereihez való magánjellegű viszonyulás pl. barát, szerető)

 

h    Minden szerep meghatározott helyzethez kötődik, amit a személyiség elfoglal a társadalmi viszonylatok rendszerében. Ezt  a helyet nevezhetjük státusznak (Linton szerepdefiníciója, mely szerint státusznak fogható fel a betöltött pozíción kívül a nem, életkor stb. is.)

h     

Az interpretatív paradigma olyan szemléleti mód, amely szerint a normák nem egyszerűen konszenzuson alapulnak, és automatikusan biztosítják a konformitást, hanem az interakcióban a két fél közös pszichológiai munkával mintegy azonosítja a szituációt, meghatározza a közöttük levő társadalmi viszonyt, és ennek az értelmezésnek a nyomán viselkedik valamilyen előírt módon. E nézet szerint nem is a normák léte az elsődleges, hanem az interpretatív sémák azonossága (Douglas, Dreitzel)

Az olyan interperszonális interakció, amelyben a két szereplőt érzelmi és historikus viszony kapcsolja össze olyannyira, hogy a köztük levő kommunikációt nem a társadalmi kommunikáció rendszeréből következő általános szabályok, hanem a viszonyból eredő sajátos szabályok (interperszonális szabályok) határozzák meg (Miller)

A klasszikus szerepdefiníció képviselői: Linton, Newcomb, Parsons, Merton

A szerepet alkategóriának tekintő kutatók: Gross csoportja és Kahn csoportja

Mindkét munkacsoport szerepkényszerről beszél (role pressure)

A szerepet önmagában, tehát nem az adott szerepreláción belüli viszonylatában nézve látható, hogy egy szerep többféle más szereppel lehet összefüggésben, komplementer relációban. Ezeket a relációkat együttesen kell vizsgálni (Merton). Minden szerephez tartozik egy ilyen reláció (role – set). A role – set teljesen körülírja az egyes interakciók szociális kontextusát.

A role – set egyes relációiban a szerepviselkedésnek mindig vannak speciális normái, amelyek más relációkban nem mutatkoznak vagy nem érvényesek. Vannak közös normák is, amelyek alapvetően összefüggenek a szereppel. A role-set koncepció sokban hozzájárult a szerep és a norma viszonyának pontosabb tisztázásához.

A normák és a szerepek tehát a viselkedésnek a legtöbb társas helyzetben elég jól meghatározott kereteket adnak. E kereteken belül helyezkedik el a közvetlen kommunikáció tárgyalt modellje. E keretek befolyásolják azt, hogy az interperszonális kommunikációs helyzetben mi történik, milyen kommunikációs akciókra kerül sor. Az egyes társadalmakban az egyes szerepekben elő van írva, hogy a kommunikációt ki kezdheti, milyen formai jegyeket kell magán viselnie, mely tartalmak nem kerülhetnek bele és milyen tartalmi momentumokról kell felvilágosítást adnia. A szerep a kommunikáció legfőbb szituációs meghatározója. A szerep megszabja az interakció jellegét egy-egy társadalmi viszonylaton belül. A szocializáció lényegében szereptanulás, lényeges szerepe van a gyakorlásnak, legfőbb mechanizmusa azonban az azonosulás, identifikáció. A szerepek helyes eltanulása és megvalósítása kapcsolatban van a személyiség érésével és mintegy feltétele a felnőtt identitás kialakulásának.

A személyiségfejlődést befolyásoló viszonylatformák:

·         tagság a kultúrában (pl. emigránsok)

·         tagság szubkultúrában

·         társadalmi réteghelyzet

·         tagság lakóhelyi közösségekben

·         ragság reference groupokban

·         családi csoport sajátos mikromiliője

A viszonyformák szociológiailag határozzák meg a szerepeket és normákat és ezeken át a közvetlen kommunikáció kontextusát. A társadalmi viszonylatok rendszeréről alkotott tudati kép és nem a tudatos, de képjellegű ismeretek halmaza teszi ki a személyiség kognitív rendszerének nagyobb részét. Ezenkívül a kognitív rendszerhez tartoznak az attitűdök, amelyek a személyiség saját viszonyát tükrözik a normatív előírásokhoz. Az attitűdök képezik a kapcsolatot az identitás és szerepviselkedés között is. A mindennapi világszemléletet és gondolkodásmódot részben a társadalmi normák és viszonylatok kognitív képe, részben az attitűdrendszer alkotja. A személyiség ezek alapján minősíti a saját viselkedését és az emberi környezet megnyilvánulásait.

A normatív és az interpretatív paradigma nem mond ellent egymásnak, hanem kiegészítő viszonyban van, hiszen a társadalmi rend valamilyen normatív elképzelésrendszere nélkül az interakciók interpretatív minősítése és összehangolása nem lenne lehetséges.

A társadalmi viselkedésszabályozás normatív modellje, amely a társadalmi kommunikáció rendszerének egyik alapvető magyarázó elve, sok szempontból általános és statikus modell, amely a kommunikációs események értelmezésében sokszor nem bizonyul kielégítőnek, ezért nagy jelentősége van a másik modellnek is. A mindennapi viselkedés kutatásából származó másik modell az interakciós és kommunikációs epizódok jelentéstanára és kölcsönös meghatározási dinamikájára összpontosít.

A társadalmi szituációk önmagukban nem objektívek, hanem értelmük a társadalmi minősítéstől, a benne levő emberek definíciójától, vagyis a szituációnak adott jelentéstől (meaning) függ, és a szabályok az értelmezésből fakadnak (Thomas - féle elv)