Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A szocializáció

2009.05.30

szocializáció: A társadalomba való beilleszkedés folyamata, melynek során az egyén megtanulja megismerni önmagát, és környezetét. (Megtanulunk "emberi módon" élni és viselkedni.) A gyermekkori szocializáció a személyes én kialakulásával egy idõre tehetõ.

Az énkép az én erõ fejlõdik kisgyermek korban a szociális tanulás során. Ha a szülõ bátorító és megengedõ, akkor az eredmény a gyerek részérõl az lesz: "Én tudom!" Õk az én erõs emberek. Ha a szülõ tiltó és elmarasztaló, akkor az eredmény: "Én nem tudom!" Õk az én gyenge emberek.

A társas hatás fõ közvetítõje a család. A család a szocializáció elsõdleges színtere. Ahogy növekszik a gyerek szociális tere, egyre inkább a családon kívüli csoportok (közvetítõ rendszerek) befolyásolják az õ szocializálódását. Fontosak a kortárs csoportok szerepei. Ami a fejlõdés korai szakaszában elmaradt, az nem, vagy csak nagyon nehezen pótolható. (Pl. A farkasok között nevelkedett gyermek.)

A szociális tanulás formái:

Utánzás

·         alapja a modell

·         kit választ modellül

·         szeretet kapcsolat

·         szerep irigység

·         szociális hatalom

Empátia (beleélés)

A gyerek szavak nélkül átveszi a szülõ magatartás formáit, érzelmeit. Magáévá teszi a szülõ értékrendjét.

Azonosulás (identifikáció)

Az  ember a szocializáció során a maga számára kialakít egy bonyolult kognitív képet a társas világ különböző szituációiról, az azokat jellemző normákról és a különböző lehetséges viselkedésminták forgatókönyveiről.

 

 

Buda Béla: Közvetlen emberi kommunikáció c.  könyvből részletesebben:

 

h    Az azonosulás legfontosabb mozzanatai nem a gyermekkel való közvetlen kommunikációban történnek, hanem a gyermek tanulja ezeknek a másokkal való interakciókban, elsősorban a két szülő közötti interakcióban

h    A gyermek szocializációja tehát a szülők egész személyiségének és nem nevelési intencióinak függvénye

h    A szocializáció olyan értelemben megy kommunikáción át végbe, hogy a gyermeki személyiség minden fejlődési lépése egy kommunikációs szisztémában történik

h    Az első szocializációs szisztéma kétszemélyes, az anya-gyermek kapcsolat.

h    A gyermek egyik sajátos humán reflexe, a mosolyválasz (smiling response) az anyával való kapcsolatban nagyon erős serkentője az anyai odafordulásnak, kommunikációnak

h    A kétszemélyes rendszer után a három- vagy többszemélyes rendszer, a család kommuni­kációs szisztémája lesz a szocializáló erő. Ekkor kezdődik az azonosulásos szereptanulás (az említett inkorporáció), ennek révén a gyermek interiorizálja az alapvető szerepviszonylatokat. A nyelv megtanulása nagyon meggyorsítja ezt a folyamatot, a nyelv segítségével a kisgyerek valóban megérti az interakciók lényegét, de rendkívüli érzékenysége a nem verbális kommunikációra általában és különösen a metakommunikáció nem verbális elemeire már a nyelv megtanulása előtt is sokkal több összefüggés felfogására képesíti, mint azt az elsősorban a verbális kommunikációra figyelő felnőtt gondolkodás feltételezi

h    A családi szocializáció kialakítja a személyiség szerkezetvázát, különböző motívumokat helyez el benne, és elindít olyan fejlődési vonalakat, amelyek csak jóval később válnak láthatóvá

h    A családi szocializáció nemcsak az öntudatlan befolyásokkal és identifikációs modellek nyújtásával fejti ki hatását. A szülőkkel való kapcsolat jellegzetesen egyenlőtlen kapcsolat, ebben a gyermek függvénye a szülőnek, a szülő a kontrolláló, viszonymegszabó fél, ő hatá­rozza meg a kapcsolat normáit

h    A metakommunikáció azonban ebben a tanításban is nagy szerepet játszik, az egyes szabályok fontosságát és alkalmazási árnyalatait a gyermek a szülő metakommunikációjának közvetítésén át sajátítja el

h    Serdülőkorra Megkezdődik a személyiségfejlődésnek egy nagyon lényeges periódusa, a leválás a szülőkötésről, a szülőkapcsolat átminősítése csaknem teljesen szim­metri­kusra és a saját szimmetrikus kapcsolatok kialakulása és kibontakoztatása.

h    Elkezd szerveződni az énben az identitás, amelynek teljes kialakulása és nagyon stabil rendszerjellege a felnőttség kritériuma Erikson, 1968).

h    A serdülő identitása nem mindig végleges

h    A személyiség e szociális - kommunikatív - fejlődésmenetében számos zavar következhet be

h    személyiségzavarok kutatása járult sokban hozzá a kommunikáció szabályszerűségeinek megismeréséhez, és a kommunikációs kutatások sok eszközt adtak az ilyen viselkedészavarok megértéséhez és terápiás befolyásolásához. Az anya-gyermek kapcsolat zavarai a személyiséget nagyon mélyen, nagyon alapjaiban károsítják. Mai ismereteink szerint e periódus szocializációs hibái okozzák a legsúlyosabb elmebetegségeket, például a skizofréniát. A skizofrénia az én és az identitás súlyos zavara, amely lehetetlenné teszi vagy legalábbis nagyon megnehezíti az adaptív szociális magatartást. Az ellentétes kommunikáció a gyermeket olyan helyzetbe hozza, hogy bármit csinál, mindig büntetést kap, és mindig azt érezheti, hogy valamit hibázott. Ha ez a kettősség - az úgynevezett double-bind (kettőskötés) - a szocializáció során sokáig fennáll, és ehhez a serdülés előtti években a családi interakciós rendszer szisztémás hibái is társulnak, a gyermeki személyiségben gátlás alá kerül a metakommu­ni­katív percepció és válaszadás megfelelő készsége, ennek következtében a felnőttes kap­csolatok nem sikerülnek, hiszen a személyiség nem megfelelően kommunikál, nagyon nagy fokban inkongruens A serdülés után a skizofrén személyiség zavara felszínre kerül, a viselkedés már alapvető szociális normákat sért meg, ugyanis a szexuális késztetések és a felnőtt szerep követelményei már teljesen feldolgozhatatlanok (Bateson et alii, 1956; Buda 1966, 1968).

h    A szocializáció hibái hozzák létre a pszichopátiát

h    A szocializáció az oka a leggyakoribb személyiségzavaroknakA neurotikus állapot azt jelenti, hogy a személyiség a mindennapi emberi kontaktusaiban súlyos fokban inadekvát és inkongruens, ehhez még tünetek is járulnak, amelyek sajátos egyen­súlyszerzési célt szolgálnak. A neurotikus személyiség intim kapcsolata egyenlőtlen, viszont a tüneteken és a tüneteket kísérő metakommunikációkon át mégis ő az, aki a kapcsolat normáit nagyobb mértékben megszabja. Az ilyen kapcsolatformát metakomplementer kapcso­lat­nak nevezzük. A tüneti kommunikáció szabályozásával ugyanis a neurotikus személyiség megszabja, hogy interakciós partnere mikor és hogyan szabja meg neki a kapcsolat közös normáit, hogyan foglaljon el vele szemben kontrolláló (látszólag kontrolláló) pozíciót. A neurotikus viselkedésben a személyiség zavaraiból és kapcsolati, kommunikációs képtelensé­geiből eredő megnyilvánulások keverednek a metakomplementer kontrollszerzésre törő meg­nyilvánulásokkal. A neurotikus állapot akkor kerül felszínre, ha a személyiség a szokványos kommunikatív eszközökkel nem tudja megoldani kapcsolati problémáit.

h    Általában a neurotikus ember személyisége bizonyos fokig gyermekes és éretlen

h    tökéletlen, nem szolgálja személyiségének kapcsolati céljait

h    Az identitászavar abban nyilvánul meg, hogy több olyan késztetés is jelentkezik a viselkedésben, amely a tudatos én céljaival és törekvéseivel ellentétes.

h    A pszichoanalízis nagy érdeme, hogy megteremtette a köznapi neurózis koncepcióját feltételezve, hogy az átlagember és a neurotikus között csak fokozati különbségek vannak: „valamennyien szenvedünk azokban a problémákban, amelyekben a neurotikus megbetegszik” (Freud).

h    A szocializáció nagyon bonyolult folyamat, minden szülőben vannak hibák, minden családi szisztéma kisebb-nagyobb fokban zavart, legalábbis egyes periódusaiban, így valamennyiünk személyiségében vannak zavarok, fejletlenségek, kommunikációs képességhiányok, amelyek köznapi életünkben kisebb-nagyobb zavarokat okoznak

h    A személyiségzavarok kommunikációs eredetére mutató indirekt bizonyíték, hogy minden zavar olyan módon hárítható el, mint ahogyan a szocializáció végbemehetett: emberi kapcsolatban, kommunikációk jellegzetes sorozatán át. Ez a pszichoterápia

h    Lényegesebb azonban az, hogy a verbális és nem verbális kommunikációban felszínre kerül a személyiségfejlődést károsító élmények és kapcsolatok emléke, gyakran hallucinációs elevenséggel, és ezen a verbális kommunikáción át a zavart okozó élmény semlegesíthető, feldolgozható